További látnivalók

2010.06.12. 12:35

Logrono


Logronoban 147 ezren laknak. Ez a híres Rioja bor fővárosa, de egyébként is nevezetes gasztronómiájáról. A város igen pezsgő éjszakai élettel rendelkezik. Nagyon szép, és barátságos település, hatalmas zöldterületekkel, parkokkal, és sok történelmi épülettel (a város már a rómaiak korában is létezett), templomokkal, és egy székesegyházzal.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Logrono híd

Burgos


A 174 ezer lakosú Burgost elérve a zarándok már a Francia út majdnem felét megtette. Burgos több egyházi épülettel rendelkezik, mint bármelyik más spanyol város, ráadásul ezek gyönyörűek. A három legcsodálatosabb a Burgosi Katedrális, és a Las Huegas valamint a Karthaúziai kolostor. A burgosi Szűz Mária-katedrális 1984 óta az UNESCO Világörökség részének számít. Híres hatalmas méretéről, és egyedi vonalvezetéséről. Építése egy korábbi román katedrális helyén 1221-ben kezdődött, és 1567-ben fejeződött be.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Burgos Katedrális belülről

 

 

 

 

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Burgos Katedrális kívülről

León


Már az út végén járunk, bár még igen sok van hátra: kb. 350 kilométerre Santiago de Compostelától. León városában 137 ezren laknak, híres gótikus katedrálisáról, számos más emlékművéről, és városfaláról. Leónban számos finom helyi specialitást kóstolhatunk meg: pl. a cecina, a morchilla, vagy a botillo ilyen különleges ételek - Leónba pusztán tehát ebédelni is érdemes elmenni. Léon maga csodálatos környezetben fekszik: gyümölcsöskertek, legelők, és erdők veszik körül. Leóntol mintegy 70 kilométerre nyugatra, már az El Camino útról kicsit letérve, Ponferrada város mellett található a Las Médulas: a hely a római birodalom legfontosabb aranybányája volt, 1997 óta a világörökség része. Mintegy 70 ezer munkás dolgozott itt a római időkben, akik 1.635.000 kg aranyat bányásztak ki.

A bejegyzés trackback címe:

https://spanyolorszag-utazas.blog.hu/api/trackback/id/tr782103524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mercikeee 2010.07.28. 13:03:02

Halihóóóóó,grat az oldalhoz ;) nagyon tetszik.Sok újdonságot megtudtam ezekből a cikkekből :) Továbbá plusz pont a folyamatosan frissülő időjáráshoz :)

kissnormand 2010.07.28. 14:32:01

ISmét szia :) igyekszem a legfrissebb infókat betenni ide :) további jó böngészést

kissnormand 2010.07.28. 14:33:06

Köszi szépen,próbálom a legfrissebb infókat szállítani :D ;) jó böngészést a továbbiakba :D

kissnormand 2010.07.28. 14:34:08

Köszi szépen ;) próbálom a legfrissebb infókat leszállítani :D további jó böngészést :)
süti beállítások módosítása