A római Cordoba A Mesquitával szemben található a Gauadalquiviren átívelő római alapokra épített mór kőhíd. Mellette a Calahorra, szintén római-mór építésű erőd. A városon túl felkereshetjük a dór stílusú, II. Fülöp korabeli Puerta del Puente diadalívet. A mór és…

Afrika nyugati partjainál, az Atlanti óceán által körülvéve a 7 nagyobb és sok apró szigetből álló csoport igazi paradicsom. Természetesen elsősorban a tengeri fürdőzés üdülés miatt keresik fel. De a 3400 m feletti Teide vulkán már a hegymászóknak is kihívás (Gondoljuk…

Granada A Darro folyó két partján terül el a Sierra Nevada alján, 680 m magasan. A római város a mai Alcazaba helyén volt, majd 711-től 1492-ig különböző mór dinasztiák uralkodtak itt. Izabella és V. Károly még fejlesztették, de aztán a letelepedett mórok elűzése után…

Katedrális Az öthajós reneszánsz templomot 1523-ban kezdték építeni gótikus stílusban. A nyugati főhomlokzat építése csak 1667-ben indult, viszontagságos a tornyok története, a belső tereket csak 1704-ben fejezték be. Hossza 115 m, szélessége 63 m, magassága 30 m.…

Baleári szigetek A Földközi tenger medencéjében, Barcelonától DK-re, 250 km-re négy nagyobb, és 38 kisebb, lényegében lakatlan szigetből álló csoport. Átlaghőmérséklete télen 15 °C, nyáron 30 °C. A napsugárzás nagyon erős, a tengeri szél hűsítő. Eső, ha esik…

Az ibériai félszigetből Spanyolország 3150 km tengerpartot mondhat magáénak. A keleti és déli part a Földközi tenger medencéjében, illetve gibraltártól keletre az Atlanti óceán partjainál igazi vízi paradicsom. A több, mint 1100 km-es északnyugati óceáni part Portugália…

Látnivalók, nevezetességek Ha csak a jelentősebbeket akarjuk felkeresni, ne tervezzünk 3 hétnél rövidebb időt. De inkább egy-egy régiót keressünk fel egyszerre. Kedvcsinálónak itt csak felsorolunk néhányat. Madrid leghíresebb látnivalója a Museo del Prado, a világ egyik…

süti beállítások módosítása